IKV Zrt. Fotópályázat megnyitója és eredményhirdetése

2021. év szeptemberében negyedik alkalommal hirdettük meg fotópályázatunkat, amelynek célja, hogy a Társaságunk kezelésében lévő épületeket újszerű látásmóddal, kreatívan jelenítsék meg a pályázók. Ezek az épületek közös kincseink, amikre vigyázni kell, hogy a jövő nemzedéke is megismerhesse azokat.

 A pályázók a fotók elkészítése során 23 db épület közül választhattak, fotóséták keretein belül tettük lehetővé az épületekbe való bejutást, ezek mindegyike Társaságunk kezelésében van, ilyen például az Ungar-Mayer Palota a Kárász utca 16. szám alatt, vagy a Gróf Palota a Tisza Lajos krt. 20. szám alatt; vagy az Olajbányász tér 1., a Székely sor 21.

A pályázók három kategóriában nevezhettek maximum 3-3 fotóval. A „titok a részletekben rejlik” valamint a „Fekete-fehérben kapd el a pillanatot!”  a korábbi években is volt, idén egy  új téma keretein belül fotótechnikai eszközökkel, szoftverekkel módosított fotóval is lehetett nevezni.

Összesen 60 db fotó érkezett, melyből 10 db lett helyezett. A fotókat szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke Dusha Béla fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, a SZAB Fotóművészeti Munkabizottság alapító elnöke, valamint tagjai Kármán Balázs és Varsányi András.

Díjazottak:

A titok a részletekben rejlik kategória:

  1. helyezett: Husztik Dániel- Magány
  2. helyezett: Dobronay- Fenyvessy Orsolya – Felhőkarcoló
  3. helyezett: Lengyelné Domány Anikó – Virágom virágom

Fekete fehérben kapd el a pillanatot kategória:

  1. helyezett: Domonkos Sándor-Cím nélküli képe
  2. helyezett: Dobronay- Fenyvessy Orsolya- Leselkedő
  3. helyezett: Husztik Dániel – Egyszerű csend

Fotótechnikai eszközökkel, szoftverekkel módosított fotók kategóriája:

  1. helyezett: Dr. Tóth- Piusz István- Parafrázis 3.
  2. Husztik Dániel: A múlt
  3. Szőnyi István – Kontraszt

IKV Zrt. különdíját Lengyelné Domány Anikó veheti át Hazafele című képéért.

A fotók egy kiállítás keretén belül 2021. november 24. napjáig, a Klauzál téren elhelyezett paravánokon tekinthetők meg.

 

 

2021.11.16.

Hír típusa: