Az IKV Zrt. balkon és ajtódísz szépségversenyének eredményhirdetése
Az IKV Zrt. 2018. júliusában először hirdette meg balkon és ajtódísz szépségversenyét a 100%-ban önkormányzati tulajdonú épületek lakóinak körében. A verseny célja a lakók figyelmének felhívása arra, hogy ezek az épületek közös kincseink, megóvásuk közös odafigyeléssel a jövő nemzedékeinek is lehetővé teszi megismerésüket.
A verseny egyfordulós volt, a versenyzők két kategóriában nevezhettek: a legvirágosabb balkon és legszebb bejárati ajtódísz. A legszebbeket szakmai zsűri választotta ki három szempont alapján: ötletesség, kivitelezés és esztétikai hatás. A szakmai zsűri három főből állt, Farkas Ildikó, az IKV Zrt. SZINT üzletágának háztakarítási vezetője, Kocsis Irén kézműves, valamint Csonka Ágnes, virágkötő. Az értékelt balkonokról és ajtódíszekről fotók is készültek.
Kategóriánként három – három helyezés született, valamint a zsűri két különdíjat is kiadott, 100%-ban önkormányzati területen lévő udvari, épületek közötti kert gondozásáért. A verseny összdíjazása 150.000,- Ft értékű ajándékutalvány.
A díjazottak legszebb balkon kategóriában:
I. helyezett: Berta Ibolya
II. helyezett: Császár Vincéné
III. helyezett: Almási Margarét
A díjazottak legszebb ajtódísz kategóriában:
I. helyezett: Kávai Etelka
II. helyezett: Almási Margarét
III. helyezett: Nagy Brigitta
Különdíjas: Prágai Tiborné és Molnár Károlyné
Ez a verseny is része az IKV Zrt. azon programjának, ami szeretné elsősorban a bérlők épített, és természeti környezetükkel való viszonyát formálni. A program korábbi eleme volt az április 20-án a Föld Napján alkalmából szervezett területrendezési, virágültetési akciónk a Székely sor 21. épületnél, vagy a Gyermekrajz pályázatunk, melynek témája a Harmónia és az otthon volt. Hamarosan a már második alakommal kiírásra kerülő épület fotópályázat témája is ezt a gondolatot fogja követni.