IKV Zrt. Gyermekrajz pályázat eredményhirdetése

 

2018. június 8-án, 16.00 órai kezdettel tartottuk gyermekrajzpályázatunk kiállítással egybekötött eredményhirdetését.
Az IKV Zrt. 2018-ban is fontosnak tartja, hogy tevékenységi körének ellátása mellett Szeged közösségi életében is aktív részt vállaljon, hasonlóan az elmúlt évekhez, és ne csak szolgáltatóként legyen jelen, hanem partnerként is.
Immár harmadik alkalommal, ezúttal a Szőregi Rózsafesztivállal együttműködve került meghirdetésre gyermekrajz pályázatunk, melynek témája idén a harmónia és az otthon volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a gyermekek számára otthonuk mely része az, amelyet legjobban szeretnek, mi az, ami örömöt jelent számukra, amikor hazaérnek.
A pályázatnak idén is nagy sikere volt, 196 db pályamű érkezett, melyet tetszőleges technikával, A/3-as és A/4-es méretben készíthettek el a pályázók. A korábbi évekhez hasonlóan szakmai zsűri értékelte az alkotásokat, Pataki Ferenc, Pro Urbe díjas festőművész, valamint Fiedler Judit, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium rajztanára. A pályázókat korcsoportonként értékelték, óvodás, alsó és felső tagozatosok között.
Idén 25 db alkotást díjazott a zsűri, akik kiemelték, hogy 1-1 rajz egészen különleges nézőpontból ábrázolja, mit is jelent a gyermekek számára a harmónia és az otthon kapcsolata. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a kiállítás megnyitójára június 9-én kerül sor a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol 2018. június 29. napjáig megtekinthetők a kiállított alkotások.

 

 

 

Hír típusa: