IKV Zrt. Fotópályázat 2017.
Társaságunk fontosnak tartja, hogy felhívja a szegediek figyelmét a városunkban található épületek, paloták szépségére illetve arra, hogy ezek megóvása közös feladat. 2017 októberében hirdettük meg Fotópályázatunkat, amelynek célja, hogy a Társaságunk kezelésében lévő épületeket újszerű látásmóddal, kreatívan jelenítsék meg a pályázók. Ezek az épületek közös kincseink, amikre vigyázni kell, hogy a jövő nemzedéke is megismerhesse azokat. A pályázók a fotók elkészítése során 23 db épült közül választhattak, ezek mindegyike Társaságunk kezelésében van, ilyen például az Olajbányász tér1., a Székely sor 21., az Ungar- Mayer Palota (Kárász utca 16.), vagy a Gróf Palota (Tisza Lajos krt. 20.) Fotóséták keretein belül tettük lehetővé az épületekbe való bejutást.
A pályázók 3 kategóriában nevezhettek maximum 3-3 fotóval: „az épület legszebb arca”, „a titok a részletekben rejlik” és „mi van az ajtó mögött”. Összesen 68 db fotó érkezett, ezek közül 9 db került díjazásra. A fotókat szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai Dusha Béla fotóművész, valamint Kármán Balázs és Varsányi András voltak.
Az épület legszebb arca kategória első helyezettje Domonkos Sándor Wagner kapu című képével, a második helyezett dr. Tóth-Piusz István Jelen a múltban című képével. A zsűri ebben a kategóriában nem hirdetett harmadik helyezettet. A titok a részletekben rejlik kategóriában első helyezett lett Domonkos Sándor Körbevesznek című képe, a második helyezett dr. Tóth-Piusz István Őszi hangulat című képe, a harmadik helyezést Janovics Gréta A nemzet színeiben című képe kapta. A Mi van az ajtó mögött kategóriában az első helyezést Janovics Gréta Út az ég felé című képe kapta, a második helyezett Ludvig András képe lett, a harmadik helyezést dr. Tóth-Piusz István Fejünk felett című képe kapta.
A zsűri különdíját Domonkos Sándor Fény szerelem című képe kapta.
A fotók egy kiállítás keretein belül megtekinthetők a Híd u. 2-4. és a Feketesas u. 28-30. szám alatt található helyiségeink kirakataiban.