menedzsment

Csarnó Zsuzsánna
elnök-vezérigazgató 

2019. december 01. napjától az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetségének elnökségi tagja.

Vállalkozási szakon végzett közgazdász szakmérnök, agrármérnök. Adótanácsadó, államháztartási- és IFRS mérlegképes könyvelői képesítéssel, valamint közigazgatási szakvizsgával is rendelkezik.

1995-től a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola gazdasági vezetője, 2006-tól a Hód-Strand Kft. pénzügyi vezetője volt, egy évvel később a Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal gazdasági vezetője lett. 2011-től a Csongrád Megyei Kormányhivatal Pénzügyi Főosztályán az Ellátási és Vagyongazdálkodási Osztály élére nevezeték ki.

Társaságunkhoz 2015. áprilisában a SZINT Kft. gazdasági vezetőjeként csatlakozott, ugyanebben az évben július 1-től az IKV Zrt. gazdasági osztályvezetője, majd 2016. május 01. napjától gazdasági igazgatója lett.

 

Dr. Ambrus Regina
kezelési igazgató

2016. márciusától az IKV Zrt. kezelési igazgatója.

2001-től az IKV Zrt. jogi osztályán, majd 2004-től a lakás- és helyiséggazdálkodási irodán irodavezető- helyettesként, 2011. novembertől pedig kezelési igazgató-helyettesként dolgozott. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 2000-ben munkaügyi szervező főiskolai oklevelet, 2004-ben jogász diplomát szerzett. 2015-ben tett jogi szakvizsgát.

 

Tóth Krisztina
gazdasági igazgató

2020. március 01. napjától az IKV Zrt. gazdasági igazgatója, ezt megelőzően 2016. júniusától pénzügyi és számviteli csoportvezetőként dolgozott.

Szakmai pályafutását a vállalkozói szférában kezdte könyvelőként, valamint gazdasági vezetőként. Az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézeténél főkönyvi könyvelőként helyezkedett el, majd 2007-től a Gazdasági Osztály vezetője lett. 2011 és 2016 között a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál előbb számviteli referensként majd a Számviteli és Támogatási Osztály vezetőjeként tevékenykedett.

Közgazdász vállalkozói pénzügyek szakon, emellett közigazgatási szakvizsgával, mérlegképes könyvelői (vállalkozási, államháztartási és IFRS szakirányon) valamint adótanácsadói képesítéssel is rendelkezik.

 

Dénesné Szűcs Henrietta
üzemeltetési igazgató

2017. szeptembere óta az IKV Zrt. Üzemeltetési igazgatója.

1995-ben tanítói, 1998-ban a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazda diplomát szerzett. 2009-ben közigazgatási szakvizsgát tett. 2024-ben az EDUTUS Egyetem felsőoktatási szakképzésén, létesítménygazdálkodó, létesítményüzemeltető szakon diplomázott.

1995-2005. év között a maroslelei ÁMK-ban tanítóként, gazdasági irodavezetőként, majd igazgatóhelyettesként dolgozott. 2005. szeptemberétől a makói Polgármesteri Hivatal PR ügyintézője, 2011-2014. év között a Polgármesteri Iroda vezetője volt.
Társaságunkhoz 2015. márciusában került kontrollerként, majd ugyanezen év áprilisában az igazgatási csoport vezetője lett, 2017. márciusától a Főépítésvezető feladatait is ellátta.

 

Dr. Kiss Henriett 
jogügyi igazgató

2020. áprilisa óta az IKV Zrt. jogügyi igazgatója.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán jogász diplomát, majd 2016. évben közbeszerzési referens képesítést is szerzett.

Szakmai tapasztalatát vizsgabiztosként, valamint felnőttképzésben külsős szakmai oktatóként is hasznosította. 2010. decemberétől SZMJV Önkormányzatának projektvezetője, 2012. júliusától pedig a civil- és a versenyszféra területén jogi tanácsadóként szerzett további vezetői tapasztalatokat. Társaságunkhoz 2015. augusztusában beszerzési ügyintézőként csatlakozott, ugyanezen év novemberétől beszerzési vezetőként dolgozott.

 

Tarjányi Erzsébet 
házkezelési és takarítási igazgató 

2025.januárja óta az IKV Zrt. Házkezelési és Takarítási igazgatója.

Társaságunknál 2003-ban kezdett el dolgozni a pénzügyi és számviteli csoportnál, majd 2011-ben a Társasház Üzletágnál folytatta tevékenységét, mint társasházi könyvelő. Folyamatos munkaviszonya mellett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán művelődésszervező, rendezvényszervező szakirányban szerzett diplomát, továbbá a pénzügyi számviteli ügyintézői és  mérlegképes könyvelői képesítést is megszerezte. 2015-2021 között a társasház elszámolási csoport vezetője volt.